Rajzkiállítás a Hermanban

2022.06.02

Iskolánkban idén két év után újra megrendezték az "Alkotni öröm" rajzszakkör kiállítását, ahol néhány tehetséges nyolcadikos diák rajzait mutatták be. Zhu Yi, Nyitrai Nóra, Nyirfa Viktória, György Anna, Bánkuti Emma és Kapás Laura rajzait állították ki. Eddig a koronavírus miatt sajnos nem lehetett megtartani, ezért mindenki nagyon örült, hogy ismét lehet tárlatot rendezni.

Az esemény megnyitójára nagyon sok diák, tanár és szülő látogatott el. Az iskola rajztanárnője és egyben a tárlat rendezője, Szénási Erika és iskolánk igazgatója, Tószegi Attila ünnepélyes beszéddel kezdte a felavatást. Utána pedig mindenki megcsodálta az alkotásokat.

A művekre szavazni is lehetett, méghozzá két kategóriában: fekete-fehér és színes témakörben. Viszont a szavazás nem egy embernek nagy fejtörést okozott, mivel a rajzok tényleg lenyűgözőek voltak. A diákok nagyon sokféle technikával készítették a műalkotásokat - dzsokondát, akvarellt, rajzszenet, grafitot és színes ceruzát is használtak. Utána pedig egy nagy tablóra mindenki felírhatta a nevét, ha tetszett neki a kiállítás, így egy-két napon belül már teljesen belepték a monogramok, nevek és dicséretek a kartont.

Én személy szerint nem igazán tudok dönteni, hogy melyik volt a legjobb, mert mindegyik rajz lenyűgöző volt. A művek azóta is díszítik a folyosót, és mindenki megáll megcsodálni őket.

Mechler Nóra 5.b



Herman Hírmondó
A Herman Ottó Tudásközpont diákjainak lapja
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el