A dzsungel könyve - a SZÍN-ját-SZÓ előadása
November 29-én a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium hangversenytermében iskolánk előadta A dzsungel könyve című művet színdarab formájában. Már nagyon izgatott voltam, hogy láthassam az előadást, hiszen kicsit én is részese lehettem az előkészületeknek, megfigyelhettem a színjátszó munkáját a darab előadása előtti hajrában.
Az előadás előtt két héttel részt vettem az egyik próbán, amit a tornateremben még jelmezek nélkül tartottak. Már ekkor nagyon tetszett, mert látszott, hogy rengeteg munkát beletettek, és hogy nagyon hosszú ideje dolgoztak a darabon. Mivel nem voltak jelmezek és fények, nem vonta el semmi a figyelmemet a szereplők játékáról és arról, hogy mennyire beleélik magukat a szerepükbe. A táncok is kifejezetten tetszettek, mert láttam, hogy nagyon kell figyelniük egymásra, hiszen rendkívül nehéz lehet ennyi embernek szinkronban mozogni. Igazság szerint nekem az volt az első benyomásom a próba után, hogy én ezt a rengeteg dolgot biztosan nem tudnám megjegyezni. Nemcsak a táncok és a szövegek megtanulása lehetett nehéz, ezeken kívül a szereplőknek figyelniük kellett a kellékekre, hogy mikor és hol kell kimenniük, bejönniük. Láttam, hogy rengeteg apró részleten múlik, hogy az előadás sikeres legyen.
Egy nappal később megkerestem Hoffmann Zsuzsa nénit, a színdarab rendezőjét, és feltettem neki néhány kérdést. Kiderült, hogy másfél éve készülnek erre az előadásra. A darab egy-egy részletét már előadták a tavalyelőtti Herman Gálán, és utána a színjátszós diákok szerették volna, hogy az egészet előadják. Azért ezt a darabot választották, mert sokan tudnak kapcsolódni hozzá: van, aki egy mesét lát bele, de van egy mélyebb jelentése is. A legnehezebb a táncok és a szövegek megtanulása volt, ezek igényelték a legtöbb gyakorlást. Zsuzsa néni elmondta azt is, hogy a színjátszóban fontos, hogy a gyerekek azonosuljanak a darabban megformált karakterrel, és hogy beleéljék magukat a szerepükbe. Azonban a legfontosabb az, hogy fejlődjenek és csapattá érjenek a próbák során.
Két héttel később eljött a várva várt nap, és elindultam a Zeneiskola felé, hogy megnézzem a darabot. Nagyon sokan eljöttek, az egész terem megtelt, beleértve a karzatot és a pótszékeket is. A közönség soraiban láttam a tanáraimat, sok hermanos diákot és természetesen szülőket is. A dzsungel könyve történetét a legtöbben ismerjük. Maugli útkereséséről és felnövéséről szól, végigkövethetjük, ahogy befogadják maguk közé a farkasok, majd azt, ahogy a saját útját járva elhagyja a közösségét és saját családot alapít. Számomra a darab is az elfogadás és a saját utunk megtalálásának fontosságát hangsúlyozta. A legvégén Mauglit és családját láthattuk a fényben, a kis Mauglit játszó színész itt Maugli gyermekét játszotta, ezzel eszünkbe juthatott, hogy milyen hosszú utat járt be a főhős.
A zenéket a Dzsungel könyve musical változatából használták, és majdnem mindenki énekelt is, ami szerintem remek ötlet volt. Sokszínűvé tette a darabot, hogy a zenék nagyon különböző stílusúak voltak, egymást váltották a könnyed és az elgondolkodtató részek. Balu halála megható és szomorú volt, a majmok rapdala és tánca pedig nagyon szórakoztató. Szintén remek megoldás volt, ahogy az egyik keselyű a hátán vitte ki a halott Sir Kánt, majd önfeledten táncoltak. A kedvenc részem az volt, amikor Ká, a kígyó hipnotizálja a majmokat. Az ének, a szöveg és a koreográfia nagyon átélhetővé tette a jelenetet.
Az előadás sikerét bizonyítja, hogy a végén hosszan tapsolt a közönség, alig akarták elengedni a szereplőket. Az eredeti művet érdekesen és izgalmasan sikerült feldolgozni ebben a színdarabban, és úgy érzem, hogy egy igazi színházi élményben volt részem. Egyszerre volt szórakoztató, megható és elgondolkodtató. Már nagyon várom a színjátszó következő előadását!
Pasztner Júlia 7.c
