Egy felháborodott vámpírlány beszámolója

Kedves olvasók! Rájöttem valamire. Az emberektől nem kell félni, mert amikor megijednek, nem bírnak gondolkodni. Ráadásul nagyon buták.

Tegnap hazajövet az iskolából (2021. 10. 19-én kb. 24:56-kor) biztos valami flancos buliból visszajövet megállított egy szerelmespár. Huh, hogy én mennyire megijedtem! Nehogy már itt és most kelljen meghalnom. De ők csak kedvesen kérdezték, hogy én miért mászkálok ilyen későn az utcán. Na, és ők??? Tudtommal ők ilyenkor alszanak! Hiszen ma kedd van! Holnap pedig szerda, és az munkanap! Nem hétvége! Na, de hát ezt azért mégsem mondhattam nekik.

Inkább csak ennyit válaszoltam:

- Jó estét! Most volt vége a tanításnak, én meg megyek haza. - Na, erre akkorát sikított a nagy, felfújt szájával a nő, hogy szerintem még a szomszédos kontinensen is felébredtek a lakók. Én meg hát ugye, nem tudtam, hogy mitől ijedt így meg. Néztem, hogy talán a hajamba ragadt az egyik osztálytársam csak denevér formában? Vagy belefújt a szél egy patkányt? És akkor az a húsos hapsi csak annyit mondott a kis nőcijének, hogy:

- Úristen! Fussunk drágám!!!

- De-de-de ez egy... vámpíííííír!!! Nézd a foggggaííííííííít! És a fehér ronda fejjjét! Meg ilyen késő éjszaka van fent! Pont mint a híres hollywoodi filmekben! Pont mint egy igazi vámpír!

Na, ez már több volt a soknál. Egyrészt nem vagyok sem ijesztő, sem pedig ronda. Bár lehet, hogy ő így gondolta (én meg pont fordítva), ilyet nem illik mondani, még ha az illető vámpír is. Na mindegy, nem is az illemszabályok fontosak most itt. Lényegében csak annyit szeretnék közölni a társadalommal, hogy az csak kitaláció hogy ilyenkor az emberszabásúak fokhagymával meg vasvillával üldöznek minket. Inkább csak sápítoznak a félelemtől.

Interjúalany: Holdfényi Bori (10 éves)

Mechler Nóra 5.b