Fejvesztett készülődés, izgalom és vidámság, avagy: ilyen volt a Herman 111

Ember legyen a talpán, aki azt mondja: egy műsort, ráadásul egy olyan show-t, mint a Herman 111 Gálát leszervezni, összepróbálni, megcsinálni könnyű. Ezért írom ezt a kis szösszenetet arról, milyen sok izgalommal, próbával, vidámsággal, nevetéssel járt az egész tavalyi évünk, iskolánk fennállásának 111. éve.

Minden akkor kezdődött, amikor a SZÍN-ját-SZÓ nevű hermanos színésztársaság fellépett a Zuglói Civil Házban. Az Emil és a Detektíveket adtuk elő, és meg kell jegyezni, nagyon nagy siker volt. Hiba, megakadás nélkül vittük végig a műsort (persze lehet, hogy ezt csak a személyes imázsom megőrzése íratja velem: lévén én is a csoport tagja vagyok), és nagyon jól telt az este. Ezután egy darabig állt a munka, persze csak azokban a körökben, amikről volt információnk.

De akkor még nem is sejtettük, mekkora nyomás lesz mindenkin az év vége felé. Az a rengeteg próba, amin jómagam is részt vettem… Hát annyi volt belőle, hogy az órákra szinte be sem jártam (jó, oké, itt be kell vallanom, én voltam az, aki a legtöbb produkciót elvállalta)! Volt ott színjátszó, zenekar, táblás zenélés, és még a fináléban is szerepeltem! Na, erre mondhatjuk, hogy fejvesztett készülődés.

És elérkezett a nagy nap! Már reggel odamentünk a próbákra a Stefánia Palotába, és tényleg elképedtem azon, hogy mennyire profi volt a hely! Nagyszínpad, kényelmes nézőtér és profi  hang- és fénytechnika (már amikor időben bekapcsolták a mikrofont). Nekikezdtünk az utolsó és legkeményebb szakasznak… A főpróbának! Idegesen rohangáló tanárok, unatkozó gyerekek, általános felfordulás zajlott a legvégső két órában. Tisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor én éppen a jelmezemet próbáltam a színjátszóra, a bőrdzsekimet a fináléra, miközben ellenőriztem a csörgődobokat és a függönynyílásomat. Közben pedig folyamatosan ismételtem magamban a Gála alatti teendőimet .

Nagyon gyorsan eltelt az idő... Tudtam, hogy eljön… És ott állok a függöny mögött, már mindenki elfoglalta a helyét, rögtön az első műsor a zenekar. Emlékszem, akkor az énektanárunk tartotta bennem a lelket. Köszönöm neki innen is! És egyszer csak véget ért a konferálás, és elindult az első zene… Számoltam magamban: öt, négy, három, kettő, egy, és kiléptem a takarásból.

Fantasztikus érzés volt! Egy pillanat alatt semmivé foszlott a fáradtság, izgatottság, idegesség, és mindenki minket nézett, és minden összejött, összességében KIRÁLYSÁG volt! Amikor lementünk a színpadról, szinte úsztam a boldogságban! Persze, húsz perccel később, ami mellesleg csendes rohangálással telt, megint ott találtam magamat a színpadon. Ez volt a legnehezebb része az egésznek, mivel ezen a részen szólót énekeltem. Persze ez is csodásan sikerült, és amikor lementem a takarásba, akkor végre kezdtem megnyugodni. Már csak kettő szereplésem volt hátra. Itt okosan kellet a kosztümökkel bánni, az elsőhöz felvettem a finálés szerkóm felét, így (mivel a finálé ezután a produkció után jött) nem kellett annyit öltözködni. Bár a fő, végső táncot mi vittük, a végén az összes fellépő együtt ropta! És akkor tényleg úgy éreztem, hogy ez valóban egy jó produkció lett! Nagyon élveztem a próbákat, a sok készülődést, de legjobban persze azt az estét, amikor maga a gála lezajlott.

Na, még mindig könnyű megrendezni egy ilyen profi, jól szervezett, minden részletében tökéletes eseményt? Nem, nem könnyű, de annál jobban megéri! 

Szelei Tamás 6.a