Karácsonyi készülődés a Hermanban

2025.12.11

Az egyik legjobb decemberi program a Hermanban a Mikulás a testvérosztállyal. Egy alsós osztálynak egy felsős osztály a testvérosztálya, négy évfolyam van közöttük. Minden évben decemberben az osztályok kicsi ajándékokkal vagy műsorral készülnek egymásnak. Tavaly például a mi testvérosztályunk, a 8.a egy sorversenyes játékkal örvendeztetett meg minket. Kaptunk tőlük különböző ajándékokat is, mint például csokit és karácsonyi képeslapot. 

Ebben az évben pedig megtapasztalhattuk, hogy milyen felsősként köszönteni az alsós testvérosztályunkat! A mi osztályunk,  az 5.a egy régebbi műsorral készült, amit még kicsikként néztünk meg. A történetben a szereplők a gyerekekkel kommunikálnak és gyakran kérdeznek is tőlük. A gyerekek a történetben elrepülnek a Mikulás világába, ahol meglátják hogyan készülnek az ajándékok. A kisgyerekek nagyon szép rajzzal készültek nekünk, és énekeltek is.

Ebben az évben téli szekrénydíszítés is volt, ahol az osztályok feldíszítették a szekrényüket, amik a 3. emeleten vannak. A szekrényre az osztályok kedvenc rajzfilmszereplői kerültek és más, kreatív rajzok, téli díszek.  

December 5-én az énekkar is tartott egy minikoncertet a tanári előtt, ahol szép, alkalomhoz illő dalokat énekeltek nagyon ügyesen. Délután volt még egy program, a Mikulás-futás, ahol minden osztályból indultak versenyzők. Minden futónak KÖTELEZŐ volt Mikulás-sapkában lennie! 

Ezután a Mikulás-diszkó következett, ahova osztályonként 10 darab dalt lehetett ajánlani. A Mikulás-diszkón két dj volt, akik különböző, osztályként kért dalokat játszották le. Sötétedés után kezdődött a tánc és egészen 6 óráig tartott. A dalok között voltak a Cheri Cheri Lady és a Reptér is. Sokat táncoltunk, és  sok tanár is velünk együtt bulizott! Ez volt életem első diszkója, és  nagyon tetszett!

Az osztálykarácsony december 19-én, az utolsó tanítási napon lesz megtartva, ahol együtt ünnepelhetnek az osztályok. Utána megkezdődik a téli szünet, és úgy gondolom, hogy ennyi program után már teljes karácsonyi hangulatban mehetünk haza ünnepelni.

Kovács Gréta 5.a 

Share
Herman Hírmondó
A Herman Ottó Tudásközpont diákjainak lapja
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el