Tündérszép Ilona kalandjai
Tündérszép Ilona vagyok, hatalmas tündérkirálynő. Társaimmal együtt nagy varázslatokat hajtottunk végre. Egyszer tudtak csak fogságba ejteni a rosszakaróim, és ennek a története áll ezen sorok alatt.
Holló képében repültem 11 társammal együtt a sötét ég alatt. Egyszer csak valami nagy csillogás vakított el. Egy palota udvarából áradt a fényesség. Amint leszálltunk a kerítésre, hát látjuk, aranyalmákat termő fa ontja ezt a fényáradatot. Nem tudtunk ellenállni a kísértésnek, leszedtük az almákat. Minden nap visszatértünk, és hiába strázsáltak az őrök a fánál, hiába ültek a király fiai minden éjszaka a fa alatt, egy egyszerű álombűbájjal az összeset elaltattuk, és leszedtük az almákat.
Hanem a király legkisebb fia kifogott rajtunk. Alvást színlelt, s amikor közel értünk, megkapta a lábamat. Vissza kellet változnom igazi alakomba, a kis királyfi kérdőre vont, de aztán elengedett. Megbeszéltük, hogy minden éjjel találkozunk. Viszont boldogságunk nem tartott sokáig. A király udvarában ugyanis volt egy vénbanya. Ez meglesett minket, amikor éjjel találkoztunk, s elárult minket a királynál. Ezért kellet elválnom Árgyélustól egy jó időre.
Messzire repültem tőle, és könnyek homályosították el a szemem. Valószínűleg ezért nem vettem észre régi haragosomat, a gonosz boszorkát, amint átkot mormol éppen. Ezután elvesztettem eszméletemet, és egy kastélyban ébredtem. Ott éltem nagyon sokáig. Nem volt semmi bántódásom, az átok csak annyit nem engedett, hogy valaha is elhagyjam a kastélyt. Egyik délután azonban szalad elém az egyik lány a tizenegy közül, és azt hajtja:
- Megjött Árgyélus!
-Ne butáskodj! - kiáltottam, és pofon csaptam.
De jön a többi is, mindet pofon vágtam, mert azt hittem, gonosz tréfát űznek velem. Ám éjszaka, mikor megyek le a konyhába, hát ott alszik Árgyélus! Ébresztgetem, pofozgatom, de csak fekszik ott, mint egy darab fa! Egészen kétségbeestem! Viszont szeretőm leleményes volt. Elvette a gonosz boszorkánytól álomgerjesztő sípját, és elaltatta vele. Akkor aztán egyszer megcsókolt, és ezután tizenegyszer pofon vágott. Ezek fájtak, de éreztem, megérdemlem. Ezek után adott még két csókot, és az átok megszűnt.
Utána visszatértünk a palotába, Árgyélusból hatalmas király lett, és boldogan éltünk míg meg nem haltunk.
Szelei Tamás 5.a
