2020-as tokiói nyári olimpiai játékok

2018.09.18

2020-ban rendezik meg a sportolók számára legfontosabb eseményt, a következő nyári olimpiát. Már a XXXII. alkalommal tartják meg ezt a versenyt.

A NOB 2013. szeptember 7-én választotta ki a rendező várost. A három pályázó közül az első fordulóban Tokió kapta a legtöbb szavazatot. Isztambul és Madrid azonos számú voksot kapott, ezért egy új szavazást tartottak, amelyen Isztambul 49-45 arányban nyert, így Madrid kiesett. A második fordulóban Tokió kapta a legtöbb szavazatot, és nyerte el a rendezés jogát. Először a logót terveztették meg a rendezők, a kabalát pedig az iskolások szavazták meg. És már készen vannak a szabványok, el is kezdődött a sorozatgyártás.

Ezen a rendezvényen 324 versenyszámban mérhetik össze tudásukat az olimpikonok. A nyitóünnepséget 2020. július 24-én, a záróünnepséget augusztus 9-én rendezik meg. Új versenyszám lett a vusu, a karate, a gördeszkázás, a görkorcsolya, a falmászás és a rollerezés is. Magyar éremre számíthatunk a vízi sportokban, vívásban, dzsúdóban és atlétikában. A versenyszámokat nem csak Tokióban fogják rendezni. Amerika, Kína és Oroszország lesz esélyes az érem és a ponttáblázat megnyerésére. A résztvevő országok száma kb. 207 lesz.

Most már az ifjú atlétikai tehetségekben is lehet reménykedni, például Márton Anita, a női nehéz atléta is nagy reménység, most nyerte meg az Atlétika Világbajnokságot súlylökésben. Itt van a fiatal gátfutó: Baji Balázs, aki vb harmadik helyet szerzett Londonban, a tavalyi atlétikai világbajnokságon. Nagyon szurkolunk a magyar olimpiai érdekelteknek.

Rubecz Bálint 6.a, Szénási Szilárd 6.a, Kánvási Emil 6.a

Herman Hírmondó
A Herman Ottó Tudásközpont diákjainak lapja
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el