Egy nyaram a félvér táborban

Igazából én minden évben a félvér táborban edzek, itt is nőttem fel, mivel szatír vagyok.

A nyaram első néhány hete jól telt: az eperföldeken nádsípommal próbáltam élvezetessé tenni a többiek munkáját, röplabdáztam a szatír barátaimmal, beszélgettem a nimfákkal, és kaptam egy új félvér táboros pólót. Aztán néhány héttel később érkezett egy küldetés. Nem hangzott rosszul, sőt, ha sikerül, szabad utat adnak arra, hogy én legyek az első, aki megtalálja a nagy Pánt. Viszont van egy bökkenő! Akinek a testőre leszek, nem más, mint Hádész félvér fia. Az köztudott, hogy mi, szatírok finoman szólva nem kedveljük Hádészt és az alvilágot. A küldetés lényege az volt, hogy biztonságban eljussunk A pontból B pontba. Vagyis néhány hetem volt, hogy eldöntsem, elvállalom-e, mivel ekkor fog megérkezni a táborba, és innen egyenesen az alvilágba kell bejuttatni. Az érthető, hogy az apja birodalmában akar élni, de szerintem nem tudja, hogy nem találkozhat vele. 

Sokat tépelődtem, hogy hogyan döntsek, de végül vettem a bátorságot, és belegyeztem. Szereztem egy hátizsákot és a kukából konzervdobozokat, hogy legyen táplálékom. Amint megérkezett, rögtön indultunk. Mikor átszeltük a világot, rádöbbentem, hogy mennyire teleszemetelik az erdőket az emberek. Útközben nem nagyon kellett vigyáznom a félvérre, mivel nem sok támadója volt. Aki mégis megtámadta, puszta kézzel bánt el vele. Utunk során tök jól összebarátkoztunk. Szerencsére megkért, hogy ne menjek be vele az alvilágba, én pedig nem ellenkeztem!

Mikor visszatértem a táborba, sikeresnek nyilvánították a küldetést. Így semmi sem állt utamba, hogy megkeressem a nagy Pán istent, de ez már egy következő történet. 

Nagy Nándor 5.c