Felvételi

Felvételi. Igen, azt hiszem ez az a rettegett szó, aminek hallatán minden nyolcadikos diáknak feláll a szőr a hátán. Hát ez a folyamat engem és a családomat sem kímélte. De vajon mi is volt a probléma?

Úgy emlékszem, hogy minden baj hetedik félévkor kezdődött. Először nem teljesen értettem anyám viselkedését, de nagyon feszültnek és izgatottnak tűnt. A figyelmeztető jeleket akkor még nem igazán észleltem. Először is mindenféle felvételis Facebook-csoportba lépett be, ahol anyukák százai tanácskoznak a gyerekük jövőjéről. Ez azért is volt meglepő, mert eddig az egyetlen közösség, aminek tagja volt, az a "szenvedélyünk a gyep" Facebook-klub. Ezen kívül állandóan azt kérdezgette, milyen iskolába szeretnék továbbtanulni, milyen tantárgy érdekel, hogy képzelem el magam 2 év múlva stb. "Ráérünk még erre, hova sietünk?" - gondoltam magamba kis naivan. Sok ismerőse is felfigyelt a problémára, amikor hajnali ötkor a házuk előtt állt egy kérdőívvel a felvételi rejtelmeiről. Azonban ez még semmi, a vérfagyasztóbb szakasz csak a nyolcadik évfolyam előtt kezdődött. Egy szép nyári napon arra eszméltem fel, hogy egy kisebb teherautó áll meg a házunk előtt. Anyám lépett ki belőle, és hozatta be a házba a kinyomtatott felvételi feladatsorokat.

Az év elején a Szent László Gimnáziumban indult egy felvételi előkészítő óra, ahova bármilyen nyolcadikos jelentkezhetett. Apámmal bementünk a jelentkezési lehetőség napján, és igen megdöbbentő dolgokat tapasztaltam. Tudniillik, hogy ő is ebbe a gimnáziumba járt, így amikor beléptünk nosztalgikus érzés járta át. Össze-vissza rohangált, és minden diákkal lepacsizott, a tanárokat meg mint régi barátokat üdvözölte. Be is rontottunk egy osztályoz, ugyanis ahol az óra folyt, az volt apukám osztályterme, és elmondása szerint azt muszáj volt látnom. Egy idő után összefutottunk a gondnokkal. Apám levitte őt a pincébe, és felhozatta a tablóképét. Büszkén lépett ki az épületből, ennek ellenére ezt a kis incidenst többet nem említettük.

A felvételi hetén szerintem mindenki elég feszült, és kicsit furcsán viselkedik, azonban édesanyám már egy másik tészta. Hétfőn sátrat vert a Szily Kálmán Technikum előtt más szülők társaságában. Azért tette ezt, mert itt írtam a felvételit (bár sokak számára ez még nem elég indok erre a cselekedetre). A nagy napon pedig egy megtömött hátizsákkal érkeztem. Volt benne zacskós, papírdobozos, külföldi, hazai, ízesített, natúr, kör és négyzet alakú, közepes, apró és nagy szőlőcukor is a biztonság kedvéért.

Mindezek után túléltük, sikerült, megírtam a felvételit, és megcsináltuk az ezt követő nehéz időszakot is. A jövő felvételizőinek pedig csak egyet üzenhetek: kitartás!

Galambos Nóra 8.a