Herman Halloween

2020.11.13

Idén a járványhelyzet miatt más volt az iskolai Halloween, mint a korábbi években. Bár a szörnymaszk alatt is maszkot hordtunk, így is jól mulattunk.

Mivel a programokat nem lehetett délutáni rendezvényként megtartani, ahogy szoktuk, ezért a tanárok kitalálták, hogy legyünk egész nap jelmezekben, és közben rendesen tanuljunk órarend szerint. Azért tetszett, hogy napközben jelmezekben voltunk, mert így több ember láthatta, hogy minek öltöztünk be. Még az órákon is játékos, vicces feladatokat oldottunk meg, például matekon Halloweennel kapcsolatos logikai feladatokat kaptunk.

Tavaly a különböző termekben más-más játékok voltak, most ezek helyett is mást kellett kitalálnia a tanároknak. Újdonság volt például a szekrénydíszítési verseny is. Minden osztálynak ki kellett díszíteni a saját szekrényét a harmadik emeleti folyosón. A mi osztályunkban mindenki készített valamit, majd az egyik délután négyen felmentek a szekrényekhez, és feltették a díszeket. Minden osztályé nagyon szép és kreatív lett, azóta is nagyon hangulatos végigsétálni a harmadik emeleti folyosón.

Egy másik újdonság volt, hogy horrorvideót kellett készíteni az osztályoknak. Nagyon ijesztő alkotások készültek. Mi úgy csináltuk, hogy mindenki készített egy 3-4 perces videót, és azt összevágtuk egy nagy videóba.

A vírus miatt nem volt olyan sok verseny, mint korábban, de azért néhányat most is megtartottak. Mint például a plakátkészítő versenyt, amely során halloweeni plakátot kellet készíteni. Az angoltanároknak lehetett leadni, és a győzteseket a sulirádióban hirdették ki.

Nekem nagyon tetszett, hogy egy egész napig jelmezben lehettünk. Remélem, jövőre már több verseny lehet, de szeretném, hogy ismét be lehessen öltözni délelőtt is.

Kővágó Gergő 5.b és Rádai Botond 5.b 

Herman Hírmondó
A Herman Ottó Tudásközpont diákjainak lapja
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el